Kálmán Imre Emlékház

A világhírű operettkomponista, Kálmán Imre Siófokon született 1882. október 24-én. Szülőháza a róla elnevezett sétányon áll. Innen indult a világsiker felé, hogy igazi magyaros jellegű melódiáival kellemes élményt nyújtson az embereknek az egész földkerekségen és ezzel együtt hírnevet szerzett szülővárosának, Siófoknak.

Kálmán Imre születésének 105. évfordulója alkalmából 1987. október 22-én emlékkiállítás nyílt Siófokon, a szülőházában.

Az épületbe belépve a korabeli Siófok, a múlt század hangulata érinti meg a látogatót. Nem véletlenül kerültek a régi képeslapok a bejárati folyosó falára, hiszen Siófok éppen a Kálmán Imre születésének idején kezdett jelentékeny fürdőhellyé válni. A szülőház földszinti termeiben megtekinthető kiállítás bemutatja Kálmán Imrét, az embert, pályafutásának fontosabb állomásait és magánéletének érdekesebb történéseit. A kiállítás anyaga kitér a Siófoktól távol- nagyrészt külföldön- éveire. Bemutatja, hogy a zeneszerző a sikeres pályafutása csúcsán sem szakadt el hazájától és szülővárosától.

A kiállítás anyaga az elmúlt negyedszázad során több, különös értéket képviselő tárggyal, dokumentummal bővült. Köszönhető ez a zeneszerző özvegyének Vera Kálmánnak (1910-1999), a ma is élő két gyermekének (Yvonne, Charles) és magyarországi rokonainak. Íme néhány érdekesség: a mester zongorája,szék, amelyen első operettjét írta, eredeti kották, kezének gipszlenyomata, pianinó (ezen fejezte be az utolsó operettjét az Arizona Lady-t ).

Külön vonzereje a kiállításnak, hogy miközben az enteriőrök a múlt század hangulatát idézik, az elrejtett hangszórók pedig Kálmán melódiákat sugároznak. Így teljes az operettfejedelem életének és munkásságának a bemutatása. A Kálmán Imre Emlékház emeleti részén képzőművészeti galéria működik. Időszaki kiállításokon magyar művészek alkotásait tekinthetik meg a látogatók.


Nyitva: 

Egész évben nyitva:
2017. június 1.- 2017. augusztus 31.

Hétfő: szünnap
Kedd-Péntek: 10.00-12.00 és 13.00-17.00
Szombat: 10.00-13.30
Vasárnap: ZÁRVA

Elérhetőségek:

8600 Siófok, Kálmán Imre sétány 5.
Telefon: +36 84 311 287
E-mail: emlekhaz.kalman.imre@gmail.com