A mohácsi csatavesztés és II. Lajos király halála után egy 150 éves, belháborúkkal súlyosbított végvári háborúskodás következett. A mohácsi csatát akkortájt senki sem gondolta sorsdöntőnek. A török seregek a csata után egy hónappal elfoglalták Magyarország területét. Mivel a magyar király az ütközet során életét vesztette, megindult a küzdelem a trónért. E küzdelemben két párt állt egymással szemben. Az egyik a Habsburg- vagy német párt, legfőképp Mária özvegy királyné személyes híveiből állt, aki mindenáron fivére, Ferdinánd osztrák főherceg számára akarta Magyarország trónját megszerezni.

A másik az úgynevezett nemzeti párt, mely feltétlenül magyar vérből származó királyt óhajtott, és az 1505. évi törvényre támaszkodva tömegesen csatlakozott Szapolyai János erdélyi vajda mellé, akit egyedüli jogos jelöltnek tekintett. Ebből adódott, hogy Magyarországnak két királya lett, s ez a későbbiekben tragikus belháborúhoz vezetett. Az Oszmán Birodalom a magyar rendek által megválasztott magyar királyt, Szapolyait támogatta, míg az ország nyugati részén birtokkal rendelkező nemesek egy része és Szapolyai ellenlábasai Habsburg Ferdinándot.

Így történhetett, hogy 1531-ben (s utána még két alkalommal) a magyarok által védett Buda várát az osztrák csapatok ostromolták, s minden alkalommal a török sereg sietett a várvédők segítségére, míg végül 1541-ben a szultán csapatai átvették a vár védelmét. A végvári harcok az oszmán erőfölény jegyében védelmi harcok voltak, melyek során sikerrel védték meg a magyar csapatok 1532-ben Kőszeget, 1552-ben Egert. Majd az Oszmán Birodalommal folytatott 15 éves háború során Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem, Bocskai István és Mihály erdélyi vajda seregei 1595-ben visszafoglalták a havasalföldi Gyurgyevót (Fekete Gyergyó).

A 15 éves háború másik fontos eredményeként 1598-ban sikerült visszafoglalni Győrt. A török hódoltság időszakát az ország három részre szakadása mellett folyamatos háborúskodás jellemezte, melynek végére a Habsburg Birodalom megszerezte az uralmat a Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség felett. Ezzel a történelmi Magyarország hosszú időre elveszítette függetlenségét, melyért évszázadokig küzdött. De a Habsburg uralommal egyidőben megkezdődött a magyarság háromszáz esztendőn át tartó küzdelme a függetlenség visszaszerzéséért.

Még meg sem született a 15 éves török háborút lezáró Zsitvatoroki Béke, amikor Bocskai István vezetésével felkelés szerveződött a Habsburg önkény ellen, melyhez a hajdúk is csatlakoztak. Első győzelmüket 1604-ben Álmosdnál aratták a császári csapatok felett, majd 1605-ben Segesvár bevétele után egész Erdély a birtokukba került. Európában a harmincéves háború kitörése alkalmat adott arra, hogy Bethlen Gábor erdélyi fejedelem folytassa a küzdelmet a Habsburgok ellen.

1619-ben, szövetkezve a cseh protestáns rendekkel, elfoglalta a királyi Magyarországot, és még abban az évben bevette Pozsonyt. Az erdélyi fejedelem küzdelmét utódai is folytatták, azonban a Habsburg Birodalom gazdasági, politikai és katonai túlsúlya végül maga alá gyűrte Magyarországot és az erdélyi Fejedelemséget is. Wesselényi Ferenc nádor, Zrínyi Péter, Frangepán Ferenc és Nádasdy Ferenc felkelése is elbukott, sokan bujdosni kényszerültek.

A bujdosók élére Thököly Imre állt, aki az egyetlen komolyabban ellenálló helyőrséget, Füleket 1682-ben elfoglalta. A nép megszabadult a vallásüldözéstől, a szertelen adóktól, a kegyetlen német zsoldosoktól. A bujdosók hazatérhettek s visszakapták jószágaikat, a protestáns templomaikat és iskoláikat, többek közt az egykor oly híres pataki főiskolát. Az eperjesi collegium szintén újra megnyílt, s fényes ünnepélyekkel üdvözölte egykori tanítványát, mostani újjáalkotóját Thökölyt.

 

Magyar nyelvű hanganyag lejátszása:

 

Angol nyelvű hanganyag lejátszása:

 

Tudta-e, hogy...

Galéria megtekintése:

 

Kvízjáték: