Töreki Természetvédelmi Terület

Siófok nyugati határában, a Pannon-tenger levonulását követő korai pleisztocén idején kialakult lösz dombok között, a Balatonra merőlegesen húzódó völgyben helyezkedik el a Töreki Halastavak természetvédelmi terület, mely 1994. óta védett. Itt halad át a dél-dunántúli piros turistaútvonal is.

A 300 hektáros föld legfőbb értéke a Cinege patak – Siófok környékének egyetlen Balatonba torkolló, élővizet szállító vízfolyása –, valamint a patakra épült, 10 tóból álló, 36 hektár területű vízrendszer. A patak forrásvidéke is védett. A territórium jellemzője az élőhelyek nagy változatossága: tó, mocsár, üde kaszáló, száraz gyep és erdő. Ez a változatosság sok értékes élőlény életterét biztosítja.

A terület déli határa egy 64 hektáros erdőtömb, nyolcvanéves cseres-tölgyes faállománnyal. 1998-ban készült el a 9000 méteres tanösvény, amely a jellegzetes élőhelyeket mutatja be, magyar, német és latin nyelvű tájékoztató táblákkal segít megismertetni a növény- és állatvilágot. Itt látható például két felhagyott külszínfejtésnél a több százas partifecske kolónia és a gyurgyalagok élőhelye. Itt van az európai madárfajok vonulási útvonala is. Ősszel és tavasszal a halastavak pihenő és táplálkozó helyet biztosítanak számtalan, hazánkban nem honos madárnak, melyek vonulás idején nagy tömegben lepik el a környéket. A kirándulók egy tavi és egy erdei pihenőhelyen fogyaszthatják el elemózsiájukat. A természetvédelmi terület fenntartója Siófok Város Önkormányzata, amely e hely földtani feltárását az MTA Földrajztudományi Intézetével elvégeztette, s tervezi az elmúlt 30 ezer év földfelszíni alakulásának bemutatását a nagyközönség számára. Megvalósult 71 hektár erdőtelepítés, a friss ivóvíz-szerzés lehetőségét egy forrás már biztosítja, további feltárását tervezi a fenntartó. Az ELTE Növényrendszertani, illetve Ökológiai Tanszéke elvégezte az élőhely tudományos feltárását, így a bemutatáson kívül, az általános és középiskolai oktatás mellett az egyetemi képzés céljaira is kiváló e hely. Gyakran szerveznek terepgyakorlatokat, természetvédelmi táborokat. A természetvédelmi terület működtetője a Siófoki Polgármesteri Hivatal

A természetvédelmi területen húzódó tanösvény 12 állomáson keresztül mutatja be a terület élővilágát.
A tanösvényen egyebek mellett a következő állomások találhatóak: Nádas, mocsár; Idős szürkenyár; Halászat; Fecskepart; Mocsár; Üde rétek; Cinege forrás; Fűzláp erdő; Üde lomberdő; Erdőgazdálkodás; Vadgazdálkodás.
A turisták a két pihenőhelyet, a tóközi és cinegei pihenőt is felkereshetik.

A természetvédelmi terület megközelíthető a 7-es főúton, Balatonszéplak után a töreki bekötőúton.