Sarlós Boldogasszony Plébániatemplom
A város egyik legrégebbi épülete a római katolikus templom, mely1903-ban neoromán stílusban épült.
Siófok, mely a középkorban a Fok nevet viselte, első templomáról 1488-ból származik írásos adat. A török időkben elpusztult középkori templom helyén a visszatérő telepesek 1693-ban kis fatemplomot építettek, majd 1736-ban Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának tiszteletére szentelték fel az új, barokk stílusú templomot. Siófok a XIX. század végére népszerű üdülőhellyé vált, s a lakosság száma is folyamatosan emelkedett. Az ekkor már több mint 150 éves barokk templom rossz állapotban volt és kicsinek bizonyult. Az 1900-as évek elején döntés született egy új, nagyméretű templom építéséről. A régit, mely a Fő utcával párhuzamosan állt, a torony kivételével teljesen lebontották s itt épült fel az új, Csomay Károly veszprémi építész tervei alapján. A neo-román stílusú templomot 1904. július 3-án szentelte fel báró Hornig Károly veszprémi püspök Sarlós Boldogasszony tiszteltetése.
A templom főbejárata fölött Muzsinszki Nagy Endre festménye látható, a diadalíven Leszkovszky György akadémiai tanár freskói, a hajóban Büky Béla stációképei és Krasznay Lajos szobrai tekinthetők meg. A homlokzat üvegablakai Róth Miksa budapesti műhelyében készültek. A templomban található a Balaton környékének legnagyobb orgonája 3 manuállal, 36 regiszterrel, 2432 síppal, melyet Paulus Frigyes orgonaépítő mester készített.
Elérhetőségek:
Cím: Siófok, Fő u. 57.
Telefonszám: + 36 84 310 484