Aki az elmúlt években nyáron Siófokon járt, pontosan ismeri a Petőfi sétány képét: építészetileg nehezen értelmezhető bódésor, villódzó fények és a Balaton elől elzárt, nem létező panoráma. Ennek a korszaknak azonban hamarosan vége szakadhat. A siófoki városházán nemrég értékelték azt az ötletpályázatot, amely teljesen új alapokra helyezné a város ikonikus, de sokak által kritizált partszakaszát.
A szakmabeliek egyöntetű véleménye szerint a jelenlegi állapot konzerválása nem opció. A cél az, hogy a Petőfi sétány végre visszakapja a közvetlen kapcsolatát a magyar tengerrel. A javaslatok legfőbb közös pontja a mostani üzletsorok és önkormányzati épületek teljes elbontása. Helyüket árnyékos közterek, parkok és a Balaton felé nyíló szabad kilátás venné át.
Az egyik első díjas pályamű a sétányra merőlegesen forgatná el az új szolgáltató egységeket, hogy ne képezzenek falat a város és a víz között. A kerítések helyett egyes építészek magát a Balatont kanyarítanák be a sétány és a strand közé. Mások vízi színpadot, klasszikus fürdőházat és új, homokos partszakaszokat álmodtak meg a területre.

A legendás Plázs sorsa is téma: van, aki megszüntetné, más a strand keleti felére költöztetné. A modernizáció mellett a múlt is szerepet kap, hiszen a tervek a helyi védelmet élvező, régi siófoki villák kiszabadítását és felújítását is szorgalmazzák.
Nemes Dávid városi főépítész hangsúlyozta, hogy az első díj nem egyetlen konkrét terv megvalósítását jelenti. Az önkormányzat egyfajta ötletkosárként tekint a pályaművekre, amelyekből a legjobb elemeket emelik majd be a jövőbeli fejlesztésekbe. A cél egy olyan igényes, zöld és nyitott élettér kialakítása, amely nemcsak a nyári főszezonban, hanem egész évben Siófok új szimbólumaként szolgál majd.

Az Ön véleménye is számít!
Hogyan képzeli el a Petőfi sétány jövőjét?
Nézze meg a látványterveket, majd szavazzon arra, amelyik Ön szerint leginkább méltó a Balaton fővárosához. A cél egy olyan Petőfi sétány, amely egyszerre modern, rendezett, élhető és vonzó a helyiek, valamint a Siófokra érkező vendégek számára.
A látványtervek itt tekinthetők meg:
Petőfi sétány ötletpályázat - Siofok
Szavazni az alábbi linken lehet:
Az Ön véleménye is hozzájárulhat ahhoz, hogy milyen legyen Siófok egyik legikonikusabb helyszíne a jövőben!
Forrás: https://siofok.hu/helyi-hirek/bevezetnek-a-balatont-a-petofi-setanyra
Képek:
Petőfi sétány ötletpályázat - Siofok
(3) A Balaton kanyarogna a... - Siófoki Hírek, az önkormányzat lapja | Facebook
